|
Írta: Administrator
|
|
2009. május 16. szombat, 12:03 |
Évről évre egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk nemzetközi kapcsolataink kiépítésére és
a meglévők elmélyítésére. Élő kapcsolataink a Föld Barátai nemzetközi zöld hálózat
szervezeteihez, ezen belül elsősorban európai tagszervezeteihez, valamint a környező
országok környezet- és természetvédelemmel foglalkozó civil szerveződéseihez köthetőek.
Elsősorban Románia, Ukrajna, Szlovákia civil szervezeteivel működünk együtt különböző
határ menti programok kapcsán. Ezen országokban általában nyelvi akadályokkal sem kell
megküzdenünk. Legrégebbi és legtöbb civil szervezettel való együttműködésünk Romániával
hozható kapcsolatba. Kárpátalján 2005 óta vagyunk jelen, Szlovákiában pedig egészen friss
a kapcsolatunk.
Legfontosabb partnerünk a nagyváradi ECOTOP szervezet, akikkel évente több szakmai programot
valósítunk meg a hulladékgazdálkodástól a környezeti nevelésen át, egészen a turisztikáig.
Továbbá több székelyföldi egyesülettel is jó kapcsolatban vagyunk, például
az Agóra Egyesülettel.
Megismerkedésünk óta igyekszünk a beregszászi KAMOT Alapítvánnyal minél több programot
lebonyolítani, mivel Kárpátalján és Ukrajnában nagy szükség van a környezetvédelemmel
kapcsolatos segítségnyújtásra, valamint a hazai tapasztalatok átadására az ottani
civilek számára.
2008-ban vettük fel a kapcsolatot a szlovákiai Somotorban bejegyzett BENCE egyesülettel,
akikkel a Bodrog folyó szelíd víziturizmusának előmozdításán fáradozunk.
|
|